BARÁTI TALÁLKOZÓK 2008 és 2009-ben
|
Vajszlón (Baranya megye) jártam az általános iskola első, második és a harmadik osztályát. Itt megismertem a falusi élet szépségeit és nehézségeit. Láttam szüleimet keményen dolgozni a mezőn, amint kukoricát törtek, vagy arattak. Apám kaszált, anyám „markot szedett”, miközben én a kukorica, vagy egy eperfa árnyékában nézelődtem... Még most is a számban érzem a fekete vagy tarka szeder ízét, hallom az elevátor kattogását, a cséplőgép zúgását ahogy az etető adagolta a kévéket a gépbe. Néha, ha szerencsém volt, lovaskocsival mentem a határba; „hozzád!” (jobbra!), „tüled!”(balra), adta a parancsot a lovaknak a kocsis. Láttam hogyan fejik a tehenet, láttam a tehéncsorda és disznókonda hazatérését a legelőről. Egyik alkalommal bojtárnak is felcsaptam, amikor Páprádon nyaraltam Tóni bácsiéknál. Megtanultam a hosszú karikás ostor pattogtatását, a sudár-készítést raffiából...ma is van két szép karikás ostorom, egyet Icától, egyet Tibortól kaptam. (Manapság július 4.-én, a függetlenség ünnepén veszem elő őket petárdák helyett...) Unokaöcsém nagyapja csordás volt, egyik alkalommal elvitt minket az erdőbe gombát szedni. Gyönyörűek voltak az ormánsági erdők, kellemesek az erdei hangok! A gombaszedésnek csak a darazsak vetettek véget, amikor összecsípkedték a fülemet... Varga bácsi tudta mit kell tenni, gyorsan bekente fülemet sárral! Nyáron a Kanálisra jártunk fürödni; vidám dolog volt a nád és káka között a halakkal lubickolni... Egy alkalommal majdnem „belecukkoltam”, nagybátyám, Éva néném akkori vőlegénye - későbbi férje - a néhai Dr. Fukasz György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kandidátusa mentett ki... Néha a helyi bádogos mester, Lajos bácsi vitt le minket a folyóra, olykor voltunk vagy tizen. Ott volt Laci és öccse, Öcsi is. Lacival egy osztályba jártunk és együtt szerepeltünk egy alkalommal az egyik iskolai szinpadi műsorban... Mi 1952-ben költöztünk Budapestre, ők egy évvel később. Laci gépészmérnök és közgazdász lett. A kapcsolatot a mai napig tartjuk.
|
|
Laci és én |
|
|
Bulcsú Ezerkinencszázötvennyolcban jött hozzánk a Vörösmarty gimnáziumba a Debreceni Piarista gimnáziumból. Gyorsan beleilleszkedett az új környezetbe és hamar népszerű lett osztálytársai között. Jóvágású, jó humorú fiú volt, szeretett táncolni, szórakozni. Valamiféle szívproblémája volt, ezért testnevelésből fölmentették. A Színművészeti Főiskolára akart menni, de végül is fogorvos lett. (Helyette fia, Nimród – „Bábu” lett filmrendező Budapesten.) Tudtam, hogy valahova külföldre emigrált, de nem tudtam hová. Pár évvel azután, hogy Los Angeles-be költöztünk, Dr. Dobránszky fogorvosnak említettem a nevét, aki rögtön informált, hogy Bulcsú az ő tanítványa volt és itt van rendelője Temple City-ben. Több sem kellett nekem, az első alkalommal amikor arrafelé vitt a munkám, előző bejelentés nélkül beállítottam hozzá! Elképzelhető volt a meglepetése! Nagyon örült, megölelt és behívott az irodájába beszélgetni, amíg a „betegek” vártak... Mivel nekem is mennem kellett a munkám végett (az én ügyfeleim is vártak) abban állapodtunk meg, hogy nemsokára „összejövünk”. Meghívtuk őt nejével Katival vacsorára, ők meghívtak minket a West Los Angelesi házukhoz és minden elképzelhető jóval elláttak. A beef steak kb. két hüvelyk vastag volt! Bulcsú egy alkalommal elvitt a weekend házukhoz Lake Arrowhead-re, ahol motorcsónakjával körülcsónakoztuk a tavat. Természetesen ő lett a fogorvosunk. Nagyon jó munkát végzett, és kedvezményes díjat számolt föl. Ezerkilencszázkilencvenkettő nyarán mobil telefonon fölhívtam, hogy informáljam az új házunkról. Örült és megálapodtunk, hogy eljönnek hozzánk. Hangja kissé náthás volt, kérdeztem tőle, hogy jól van-e? Azt mondta, hogy majd minden rendben lesz... Néhány hét múlva a helyi magyar újságban közölték halálhírét...szive föladta a szolgálatot. Csak ötven éves volt... Egy jó barátot, jó embert vesztettünk el örökre!
|
|