BARÁTI TALÁLKOZÓK 2008 és 2010-ben
|
|
Osztálytársak "Germán", "Tulok", Tibor |
|
|
1957-1961.-ig Tiborral együtt jártam a Vörösmarty Mihály fiúgimnáziumba humán tagozaton az I.-IV. d. osztályba. Korán összebarátkoztunk, ő is szeretett sakkozni, táncolni, dzsúdózni, ("Tüdővel", Tonhauser Lacival jártunk edzésre) uszodába, strandra járni. Később, érettségi után, ő finommechanikai műszerész lett, én dunai hajós és a baráti kapcsolat tovább erősödött és egy egészséges versengés alakult ki közöttünk. A hajózástól az ő javaslatára léptem be a Telefongyárba, ahol ő már több éve dolgozott és ahol elektroműszerész lettem. Ha jól emlékszem ő előbb vett motort, vadonatúj csehszlovák 175ccm Tátránt, én pedig egy használt 125-ös Danuviát. Gyakran mentünk motoros túrákra, ő persze mindíg vezetett a gyors motorral, vagy gyakran elhúzott mellettem miközben az ujjával olyan mozdulatot tett, mint amikor a cigarettáról leszórjuk a hamut... Én pedig gyakran leálltam szerelni, néha este az utcalámpa fénye alatt... Másnap a munkahelyen persze ment a tréfa: „...Mihelyt leszáll az est, Mátyás motorja leáll, ő előveszi a villáskulcsot és szerelésbe kezd a lámpaoszlop mellett...” Hamarosan, egy baleset következtében új motorra, egy Pannóniára tettem szert a biztosítási pénzből. Matykó fiamat látogattam meg motorral és tőle hazafelé menet egy Skoda elémvágott és üsszeütköztünk. Tibor követett és látta az egész esetet. Nagy szerencsém volt; nagy lélekjelenléttel a kormányt erősen megszorítottam, azon kézenállva a Skoda fölött átröpültem és a talpamra estem. Semmi komoly sérülésem nem történt, csak a hüvelyujjaim és az ágyékom fájt egy kicsit. Leültem a járda szélére. Tibor odajött, rámnézett es a rá jellemző mosollyal megkérdezte: „...Mátyás, nem kérsz egy kis madártejet?...” A 250-es Pannónia persze gyorsabb volt mint a Tátrán, ilyenkor rajtam volt a sor a cigarettáról leszórni a hamut... Ezt persze nem lehetett hagyni, becserélte Tátránját egy 250-es ikerhengeres P-20-asra, ami akkor a leggyorsabb Pannónia volt. Föladtam a versenyt... A sakk volt a másik kedvenc időtöltésünk; körülbelül egyforma szinten játszottunk, hol ő nyert, hol én nyertem, ezért gyakran a késő esti órákba nyúltak a játszmák... Ha rossz lépést tett megkérdeztem: „...mi van Tibor, kuglizol?...” 1971. június elején meghívtam Tibort egy pár sörre az egyik budapesti eszpresszóban. Ez nem volt magában különös, gyakran leültünk itt-ott egy kávéra, röviditalra, sörre, beszélgetni. Amikor a beszédet a közelgő távozásunkra fordítottam, az arca kissé megrándult, de nem csodálkozott. Ő volt az első, családon kívül, akinek elmodtam a terveimet a „disszidálásról”... Valahányszor én, vagy nejem Ica hazamentünk, Tibor mindíg készségesen „rendelkezésre állt”, ott volt szegény apám temetésén, kivitt autójával a repülőtérre, nejemnek segített csomagokat szállítani, stb. Sajnos hazalátogatásaink során nem volt sok idő találkozni. Ezért elhatároztam, hogy meghívom egy baráti látogatásra, a költségek teljes fedezetével. Ez a látogatás az 56-os forradalom 50. évfordulójának évében történt, 2006-ban és elvittük sok helyre itt Kaliforniában, még Tijuana-ba is Mexikóban. A képek itt láthatók.
|
Sukoró 2009
Laci meghívott és kocsival elvitt minket a sukorói nyaralójába egy egésznapos kirándulásra. Öccse Gyuri (Öcsi) kitűnő bográcspörköltet főzött, egész napra elegendő kalóriával. Míg Öcsi a bográcsost készítette, Laci bemutatta a Velencei tó nyugati környékét, Sukorót, a Pákozdi Múzeumot, a Honvéd Emlékművet, a Don-kanyar Kápolnát és a tóparti strandot, ahol először láttam motorizált vizisí-"létesítmént". Az idő éppen megfelelt a kirándulásnak és nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük Laci és Öcsi!
|
Vajszlón (Baranya megye) jártam az általános iskola első, második és a harmadik osztályát. Itt megismertem a falusi élet szépségeit és nehézségeit. Láttam szüleimet keményen dolgozni a mezőn, amint kukoricát törtek, vagy arattak. Apám kaszált, anyám „markot szedett”, miközben én a kukorica, vagy egy eperfa árnyékában nézelődtem... Még most is a számban érzem a fekete vagy tarka szeder ízét, hallom az elevátor kattogását, a cséplőgép zúgását ahogy az etető adagolta a kévéket a gépbe. Néha, ha szerencsém volt, lovaskocsival mentem a határba; „hozzád!” (balra!), „tüled!”(jobbra), adta a parancsot a lovaknak a kocsis. Láttam hogyan fejik a tehenet, láttam a tehéncsorda és disznókonda hazatérését a legelőről. Egyik alkalommal bojtárnak is felcsaptam, amikor Páprádon nyaraltam Tóni bácsiéknál. Megtanultam a hosszú karikás ostor pattogtatását, a sudár-készítést raffiából...ma is van két szép karikás ostorom, egyet Icától, egyet Tibortól kaptam. (Manapság július 4.-én, a függetlenség ünnepén veszem elő őket petárdák helyett...) Unokaöcsém nagyapja csordás volt, egyik alkalommal elvitt minket az erdőbe gombát szedni. Gyönyörűek voltak az ormánsági erdők, kellemesek az erdei hangok! A gombaszedésnek csak a darazsak vetettek véget, amikor összecsípkedték a fülemet... Varga bácsi tudta mit kell tenni, gyorsan bekente fülemet sárral! Nyáron a Kanálisra jártunk fürödni; vidám dolog volt a nád és káka között a halakkal lubickolni... Egy alkalommal majdnem „belecukkoltam”, nagybátyám, Éva néném akkori vőlegénye - későbbi férje - a néhai Dr. Fukasz György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kandidátusa mentett ki... A 70-es és 80-as években írt könyvei: Az ember és a munka, A munka esztétikája, A munka kultúrája, Művészet és technika érdekes olvasmányok mai szemmel nézve... Néha a helyi bádogos mester, Lajos bácsi vitt le minket a folyóra, olykor voltunk vagy tizen. Ott volt Laci és öccse, Öcsi is. Lacival egy osztályba jártunk és együtt szerepeltünk egy alkalommal az egyik iskolai szinpadi műsorban... Mi 1952-ben költöztünk Budapestre, ők egy évvel később. Laci gépészmérnök és közgazdász lett. A kapcsolatot a mai napig tartjuk.
|
|
Laci és én |
|
|
|